A fejlődéshez a sportban alapvetően két dolog kell: stimulus (azaz új ingerek) és regeneráció. A stimulus maga az edzés, az ezt követő regenerálódással pedig jó esetben a korábbinál magasabb edzettségi szintre jutunk. Tehát ha fejlődni szeretnénk, akkor elengedhetetlen a minőségi pihenés és a profin összerakott edzésterv.
Ha mégis többet edzünk, mint amit a szervezetünk elbír, azt jelezni fogja nekünk a testünk. Hogyan? Vagy valamilyen sérülés formájában (futók esetében általában lábfájdalom, gyakori a lábfejben bekövetkező fáradásos törés is), vagy máshogy. Most az utóbbiról lesz szó, hiszen ezt nehezebb felismerni, így sokan a túledzettség állapotában is folytatják a futást.
Természetes, hogy ha céljaink vannak a futással, például versenyeken minél jobb eredményt elérni, akkor próbáljuk feszegetni a határainkat. Ez teljesen rendben van: az elfáradásnak teljesítményfokozó, valamint teljesítménycsökkentő funkciója is van. A kettő között kell megtalálni az egyensúlyt, a mérleg pedig akkor fog a fejlődés irányába dőlni, ha biztosítjuk a feltételeket a regenerálódáshoz. A fejlődéshez elengedhetetlen, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, azaz fáradtan is eddzünk, viszont van az a szint, amikor már többet ér a pihenés. A határterhelésünk keresése közben könnyen előfordulhat, hogy a túledzettség állapotába kerülünk. Nézzük, mik ennek az állapotnak az okai és tünetei!
A túledzettségnek két típusát különböztetjük meg: bazedovoid és addizonoid túledzettség. Előbbi a minőségi, utóbbi a mennyiségi túlterheltség következménye.
Bár mindkét típus a túlzásba vitt edzésnek, valamint a nem elegendő regenerációnak a következménye, a bazedovoid túledzettség akkor alakul ki, ha egy sportoló túl sok erős, nagyon intenzív edzést végez, tehát helytelen a terhelés-felépítése. Nevét a Basedow-kórról (pajzsmirigy-túlműködésről) kapta, mert tünetei hasonlóak: magas nyugalmi pulzus, gyakori izgalmi állapot, kedvetlenség, alvászavar, csökkent étvágy, indokolatlan fogyás, hajlam izzadásra.
A pulzusmérő órák segítségünkre vannak ennek megelőzésében: jelzik, hogy mennyi időt kell szánnunk regenerációra. Ha nem is tartjuk be percre pontosan, figyeljük a tendenciát! Ha ugyanazt az edzést már csak magasabb pulzusszámmal, hosszabb regenerációs idővel tudjuk elvégezni, iktassunk be pihenőt, vagy legalább egy könnyű hetet.
Az addizonoid túledzettség ritkább és nehezebben felismerhető. Rengeteg mennyiségi edzés következménye. Nagyon érdekesek a tünetei: a sportoló teljesen jól, mondhatni csúcsformában érzi magát, viszont futás során hamar (akár 1-2 km után) teljes kimerültséget érez és nem bír tovább menni. Ezután mégis gyorsan visszaáll a nyugalmi pulzus. A furcsa fáradékonyságon kívül gyakorlatilag minden a normális szinten marad: pulzus, testsúly, étvágy – ezért nehéz diagnosztizálni az addizonoid túledzettséget.
A leghatékonyabban egy harmadik személy – ideális esetben az edző – tudja ezt a problémát szakértői szemmel még a folyamat elején felismerni, és úgy módosítani az edzéstervet, hogy az valóban a sérülésmentes fejlődést szolgálja. Ha a sportoló mégis a túledzettség állapotába kerül, akkor hosszabb pihenőidőszakot érdemes beiktatni, bár mérsékelt edzés ekkor is lehetséges, de ezek az alkalmak tényleg legyenek igazán könnyűek! Kicsit nehezebb a helyzet, ha valaki saját magának az edzője, mert sokszor a motiváció és a kitartás olyan erős egy-egy sportolóban, hogy felülírja a test által küldött jeleket. Éppen ezért kell tisztában lennünk a túledzettség jellemzőivel, hogy felismerjük: ebben az esetben a célt az szolgálja legjobban, ha pihenőre fogjuk magunkat!
A legfontosabb tehát a fokozatosság! Lehetőség szerint, ha komolyabb célunk van a futással, akkor működjünk együtt edzővel, sportorvossal, egyéb szakemberrel. És adjuk meg a szervezetünknek a lehetőséget a tökéletes regenerálódásra!
Detti, Mozaik Med futóedző
