mozaikmed.hu - 2022-04-27 11:14

A hétvégén került megrendezésre a Mátrabérc Trail, amely két különálló versenyből áll. Szombaton az 54 km-es Mátrabérc Trail rajtolt el, közel 2800 méter szintemelkedéssel, majd vasárnap a verseny „kis” testvére a Muzsla Trail a maga 27 km-ével és valamivel több, mint 1100 méter szintemelkedésével. Mindkét távon számos futó vett részt – több Mozaik Medes futó is –, akik közül ketten is felállhattak a dobogó 2. fokára.

Dr. Borza Helga – a Mozaik Med debreceni vezető futónagykövete – szombaton indult a hosszú útnak, míg Vincze Enikő – nyíregyházi futóközösségünk oszlopos tagja – vasárnap teljesítette sikeresen a Muzsla Trail-t. Megkérdeztük Őket a hétvégéről.

 

MM: Milyen volt a szombati verseny? Hogy érezted magad?

Helga: „Idén harmadjára teljesítettem ezt a szuper versenyt. Keresztbe futni a Mátrán, 55 km 2800m+ szintemelkedéssel, elég jó szombati program. Nehéz, mégis csodálatos. Most is igaz volt rá mind a kettő. Nem ment problémamentesen, bár a felkészülés szépen halad, rosszul jött ki a verseny hete, a versenyen is akadtak kisebb problémák, de mindent szépen össze tudtam rakni és végül egy stabil, értékelhetőt futni. Közben pedig gyönyörködtem a Mátra szépségeiben, aztán a célban kiderült, hogy egy korosztályos dobogó is összejött. Örülök, hogy ismét itt lehettem!”

MM: Hogyan foglalnád össze a hétvégi versenyedet?

Enikő: „Vasárnap több kedves futótársammal/barátokkal részt vettem egy csodálatos terepfutó versenyen a Mátrában, a Muzsla Trail-en! A táv 27 km volt. A pálya nem volt könnyű, sok nehéz emelkedő és lejtő volt benne, ami pluszba nehezítette, az az előző nap időjárása a sok esővel, amitől rettenetesen nagy sár lett és igencsak csúszott a talaj! Rutinos terepfutóktól kaptam jó tanácsokat, hogy az elejét (14 km-ig) ne fussam el, mert utána jön csak a neheze! Így is tettem, okosan beosztottam az erőmet és a táv második felétől szárnyaltam!  Az emelkedők kifejezetten jól mentek! 

MM: Hány női induló volt ezen a távon? Hogy érezted magad?

Enikő: „45 női indulóból abszolút 10.-ik lettem, korosztályban pedig 2. helyezést értem el a 15 résztvevőből! Titkon terveztem egy időt (3 óra 30 körül), de a táv teljesítése volt a cél. Végül 3 óra 23 perces idővel sikerült célba érnem, ez idő alatt mindvégig jól éreztem magam, holtpont nem volt. Nagyon boldog voltam, mert a női terepfutó mezőny igen erős volt!”

 

Szívből gratulálunk mindkettőtöknek a korcsoportotokban szerzett 2. helyért, további jó egészségben gazdag sportolást és sok sikert kívánunk! Örülünk, hogy ilyen nagyszerű futók a közösségünk tagjai!