mozaikmed.hu - 2022-04-11 09:00

Üdvözlöm a Mozaik Med Közösséget! Ujvári József vagyok, 55 éves, Nyíregyháza-Nyírszőlősön élek feleségemmel, Pannival. Két felnőtt gyerekünk van, a nagylányunk Panna Budapesten él férjével, Danival, a „kisfiúnk” Bence leginkább szintén Budapesten éli mindennapjait. Ő még egyetemista, közben dolgozik, mint testnevelő tanár - kézilabda edző - sportol, mint kézilabdás.

Az én hivatásom és kenyérkereső munkám a gyümölcstermesztés és értékesítés. Ezt az életvitelt 2010 óta folytatom, amit már felnőtt, „megérett” fejjel választottam.

A futás gyermekkori vágyam és szenvedélyem! Ahogy visszaemlékszem, úgy 13 éves koromig átlagon aluli sikerrel, majd nyolcadikos koromban hirtelen minden versenyt megnyertem. Fel is vettek a Vasvári Pál Gimnázium testnevelés szakára, de akkoriban jobb perspektívát láttak a szülők, ha a gyerek szakmát tanul. Így a középiskolában kézilabdáztam. Az amatőr középiskolai atlétikai versenyeken azonban rendre sikerrel vettem részt. Aztán a követkő 30 évben időnként elkapott a hév 1-2 hónapra, de a való világ prioritásai mindig győztek. 50 éves koromtól már egy kicsit több időt szakítottam a futásra, de ez is nagyon rendszertelen volt. 2020 őszén elindultam a miskolci városi futóverseny félmaraton számában és meglepően nagy sikerélménnyel zárult. (1:46)

2021 januárjában álltam bele igazán. Természetesen én is elkövettem azt a gyermeteg hibát, mint sok kezdő futó, hogy rosszul mértem fel az edzettségi állapotomat. Beleálltam egy négyhónapos maratoni edzéstervbe, amit általánosan haladó futóknak ajánlottak. Végig csináltam, de a szervezetemnek nem igen esett jól a gyorsan növekvő terhelés. (Négy hónap/1000 km)

Innentől kezdve ástam bele magam a tanulásba, szakmai elmélyülésbe. Így figyeltem fel az Mozaik Med Egyesület tevékenységére is, amihez 2021 novemberében csatlakoztam. Azóta minden hétfőn élek a lehetőséggel, hogy e remek társaság részese lehessek.

Nagyon köszönöm a közösségnek, hogy ilyen természetesen közvetlen, támogató és befogadó!

Jelenleg heti 4-5 futásom van, ami 50-60 km-t jelent és nagyon változatosak az edzéseim. Erős és könnyű napok váltják egymást. Az elmúlt egy év tapasztalatából és a tanultakból kifolyólag igyekszem szakmailag strukturáltan és a fokozatosság elvére építve edzeni. Az idei évre a fő célom a tapasztalatszerzés és hogy megtaláljam a saját utam a futás világában.

Egész életemben nagy sportrajongó voltam, gyermekeinket is sikerült megfertőzni. Hobbiból kb. 8 éve elvégeztem egy OKJ sportedzői képzést, kézilabda edzői és rekreációs szakedzői képesítéssel. Azt tapasztaltam, hogy az emberek nagyon nehezen mozdulnak ki a napi megszokott rutinjukból, fáradtak fizikailag, szellemileg (sajnos magyar betegség a nemtörődömség, meg a munkamánia is).

Én sem voltam kivétel, de bennem eredendően kódolva van a mozgás iránti szenvedély. Ezt úgy gondoljuk, hogy nagyon ritka, pedig nem így van! Nézzük csak meg a gyerekeket, eleinte mindent futva, rohanva, versenyezve csinálnak. Szeretnék segíteni az embereknek, hogy kezdjenek sportolni-futni, de nem könnyű. Ugyanakkor azt is látom és tudom, hogy sokan szeretnének és vágynak futni csak a már említett napi rutin és fáradtság béklyót köt a lábaikra. Biztatok mindenkit, hogy vágjon bele és ha szerencséje van vagy elkapja a szenvedély vagy egy jó társaság. Én sosem voltam igazán túlsúlyos, de mióta rendszeresen futok, automatikusan átalakult a táplálkozásom minősége és négy hónap után 10 kg-ot adtam le, teljesen természetesen (8 éve diagnosztizált gerincsérvem miatt rendszeresen gyógytornászok, erősítem az egész testemet, hogy működni tudjak). Talán minél több kis futóközösség-sejtet kellene létrehozni, hogy praktikusan csatlakozni tudjanak az emberek. Hála Istennek, egyre több a jó példa (Mozaik Med), kezd divat lenni a futás számtalan formája vidéken is. Nagy élmény volt számomra legutóbb, március 15-én Napkoron összehívott alkalmi futóközösség. Minden tiszteletem azoké a hölgy futótársaké, akik azt a 12 km-es kirándulós-dombos futást végigküzdötték. Futás = testi, lelki egészség.

Végezetül szeretnék ajánlani két könyvet. Az egyik kimondottan szakmai jellegű, címe: Légy önmagad futóedzője; a másik egy lebilincselően izgalmas és szórakoztató világhírű könyv a Futni születtünk címmel. Garantálom, elolvasod és már futnál is! Zárásként egy idézet a könyvből:

„Úgy fuss, hogy nem vársz tőle hasznot, és többet kapsz, mint amennyit valaha reméltél.”