Alapítóink hiteles sportoló orvosok és szakemberek, akiknek elsődleges célja megmozgatni Magyarország lakosságát, amelyhez orvos- és edzőszakmai hátteret biztosítunk. Az egészségfejlesztés mellett a futópályán bizalmi sportbaráti kapcsolatot építünk a futókkal, mely sok esetben orvos - páciens kapcsolatból indult.

A jelenlegi Kelet-Magyarországi (Nyíregyháza, Debrecen, Tokaji-hegy) hálózattal megoldást kínálunk a betegellátásban résztvevő orvosoknak, hogy a túlsúllyal és egyéb társbetegséggel küzdő pácienseket, akiknek rendszeres mozgásra van szükségük, célirányosan a Mozaik Med edzésekre irányítsák életmódváltás céljából, ahol megfelelő szakmai kontrollt biztosítunk. Célunk, hogy mindenki számára elérhető közelségben biztosítsunk Mozaik Med futásokat.

„Egészség a futónak, megoldás az orvosnak!”

A futóközösség számos sportoló orvost tud magáénak, így a futóedzéseken döntő többségében személyes orvosi jelenlétet biztosítunk, ennek hiányában állandó orvosi készenlét elérhető, amelyet az edzők, futónagykövetek menedzselnek, ha szükség van orvosi véleményre, tanácsra az edzés alatt.

A futás is járhat sérüléssel, így kiemelten fontosnak tartjuk a preventív szemlélet több szintű megvalósítását.

A Közösségi Futások a lakosság, sportolók számára heti egyszeri rendszerességgel ingyenesek.

„Célunk minél szélesebb körbe eljuttatni a közösségi sport élményét!”

Az edzések felépítése (melegítés, fő rész, levezetés, kiegészítve modern edzésmódszertani elemekkel) és az edzettségi szinteknek megfelelő csoportok kialakítása (rekreációs, kocogó, haladó, versenyző) is, azt a célt szolgálja, hogy mindenki az éppen aktuális kondíciójának megfelelő edzésprogramot választhassa, csökkentve ezzel is a sérülések rizikóját és növelve a sikerélményt. A megfelelő csoport kiválasztásában az orvosaink (pálya menti állapotfelmérés) és edzőink (sportmúlt anamnézis) is segítséget nyújtanak az edzések előtt. Az egyéni fejlődés jól monitorozható az egyre erősebb csoportban történő edzésmunka teljesítésével és a havi szintfelmérőkkel. A teljesen kezdők sok motivációt meríthetnek a többi sporttárstól.

Futócsomagokat alakítottunk ki azon sportolóknak, akik a céljaik eléréséhez folyamatos orvosi és edzői felügyeletet szeretnének kapni.

A futócsomaggal rendelkező futóknak az edzéseken kívül lehetőséget biztosítunk telemedicinás általános orvosi szolgáltatáshoz, amely során az egészségi állapot megőrzésével, betegségek megelőzésével, illetve jelentkező tüneteket esetén kivizsgálással, gyógyítással kapcsolatos orvosi tanácsokat kaphatnak az esetükkel kapcsolatban.

Hetente személyre szabott edzéstervet nyújtunk, amelynek a teljesítéséről hétvégén kapunk visszajelzést, így lehetőségünk van egymásra épülő, finomhangolt edzésprogramot összeállítani a futóknak. A futócsomagjaink erőssége a személyes, rendszeres és a személyre szabott kontrolling.

A jövőben a Mozaik Med Orvosi Futóközösség országos hálózatán fogunk dolgozni, hogy mindenki számára elérhető közelségben legyen Mozaik Med Közösségi Futás.

Megoldást kínálva ezzel az orvosoknak, hogy jó szívvel, célirányosan a legközelebbi edzésünkre tudják irányítani az életmódváltókat és megoldást kínálunk a futóknak, hogy a legmerészebb céljaikat is elérhessék az egészségük fejlesztése mellett egy motiváló közösségben, szakmai felügyelet mellett!