MOK - Magyar Orvosi Kamara

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) minden Magyarországon működő orvos független, demokratikus, céhszerű testülete, amely tagjainak szakmai, erkölcsi és anyagi érdekvédelmet hivatott biztosítani.

Működését köztestületként a képviseleti demokrácia elvei szerint fejti ki.

Átlátható működésével és befolyásával nemcsak tagjait, hanem a lakosságot és annak egészségügyét is szolgálja „a beteg üdve a legfőbb törvény” szellemében.

A MOK küldetése

A MOK tevékenységével őrzi a hivatás tisztaságát, védi és építi az orvoskar tekintélyét és ezzel szolgálja a nemzet egészségének ügyét.

A MOK országos szervezete megyei és helyi kamarái révén részt vesz más szervezetekkel együttműködve minden olyan döntés előkészítésében, végrehajtásában, ellenőrzésében és korszerűsítésében, amely érinti az orvosi tevékenység minőségét, bármely elemét, vagy környezetét, így az egészségügyi ellátás feltételrendszerét, a szakmai standardokat és protokollokat.

A MOK kidolgozza és folyamatosan felülvizsgálja saját etikai kódexét, meghatározza és elbírálja az orvosi tevékenységre való alkalmasság feltételeit.

A MOK ápolja a tagjai közötti szolidaritást, és ennek szellemében vállalja az egyes orvosok, illetve különböző csoportjai, rétegei érdekeinek egyeztetését.

A MOK támogatja rászoruló tagjait, valamint szolgáltatásaival segíti őket a hivatás gyakorlásával összefüggő problémák megoldásában.

A MOK testületileg védi az orvosi kar és tagjai szakmai, erkölcsi, gazdasági, jogi és szociális érdekeit.

A MOK a magas szintű orvosi ellátás érdekében részt vesz a tagok továbbképzési, szakképzési követelményeinek kidolgozásában, részt vállal ezek megvalósításában.

A MOK feladatai:

- nyilvántartást vezet tagjairól

- a MOK törekszik arra, hogy a mindenkori egészségpolitikai rendszerben olyan helyet foglaljon el, amelyben szakmai alapelveit kellő hatékonysággal érvényesítheti

- egyetértési jogával élve részt vesz az orvosi hivatás gyakorlói és az egészségbiztosítás szervei közti általános szerződési feltételek kialakításában. Törekszik arra, hogy elsősorban orvosszakmai szempontok határozzák meg a finanszírozási feladatokat

- szorgalmazza az egészségmegőrző és betegellátó rendszer működési hibáinak feltárását és a joghézagok kiküszöbölését

- ajánlást ad az egyes orvosi szolgáltatások díjtételeire

- felügyeli tagjainak szakmai, erkölcsi és etikai tevékenységét.Megalapozott gyanú esetén vizsgálatot folytat, felelősségre vonást gyakorol vétséget elkövető tagjaival szemben

- a MOK törekszik az orvosi hivatás gyakorlásához szükséges optimális szakmai feltételek megteremtésére, beleértve az egyetemi hallgatók, a szakmánkénti szakorvosok létszámának, az orvosi munkahelyek számának, telepítési helyeinek és munkafeltételeinek önálló kidolgozását

- kiépíti szervezetei és tagjai között a gyors információcsere hatékony rendszerét

- kapcsolatot alakít ki és tart fenn külföldi orvos-szervezetekkel, nemzetközi intézményekkel, hazai egészségügyi és civil szervezetekkel

- a MOK kommunikációra törekszik az egészségügyi dolgozókkal és a lakosság minél szélesebb rétegeivel, támogatja a betegjogok érvényesülését, és vállalja az orvosi tevékenységgel kapcsolatos észrevételek véleményezését.

Forrás: https://mok.hu/

_____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

A Magyar Egészségmegőrzési és Életmódorvostani Egyesület 2021 tavaszán alakult hosszas előkészületek után azzal a céllal, hogy mint  hazai egészségügyi szervezet – az amerikai testvérszervezettel együttműködésben – magyar nyelven elérhetővé tegyék a legújabb evidenciákat a krónikus betegségek pandémiája idején.

"Tagjaink között olyan orvosok, dietetikusok, növényi táplálkozási szakértők vannak, akik felismerték, hogy a legtöbb megbetegedés és halálozás mögött a helytelen táplálkozás és életmód áll. Látjuk, hogy pusztán a hagyományos orvoslással nem tudjuk csökkenteni a betegek számát, sőt, egyre többen betegszenek meg és egyre fiatalabb korban. Éppen ezért szükség van arra, hogy pácienseinket ne csak tünetileg kezeljük, hanem korrekt oki terápiaként az életmódváltoztatás segítségével gyógyítsuk őket a szükséges gyógyszeres és egyéb terápia mellett, mintegy kitágítva, teljessé téve  a hagyományos orvosi modellt. 

Hiszünk abban, hogy az életmódorvoslás eszközeivel a valódi primer prevenció is megvalósulhat. A legnehezebb feladatnak a mindennapi döntések megváltoztatását, a motivációt tartjuk, ezt követi az aktív cselekvés. Kollégáink a megvalósításban valódi segítséget tudnak nyújtani. Hisszük, hogy a jövő orvoslását végezzük, amikor az orvos – beteg kapcsolat, kommunikáció egy új szintre emelkedik, proaktív mindkét fél. Hiszünk a csapatmunka erejében. Egészséges társadalomhoz egészséges egészségügyi ellátó személyzet kell, ezért minden fronton támogatjuk a kollégák mentális és fizikai egészségfejlesztését.

Alulról szerveződő egyesületként minél több emberhez szeretnénk eljutni. Nemzetközi közösségünk az American College of Lifestyle MedicineLifestyle Medicine Global Alliance és az International Board of Lifestyle Medicine. Ezen szervezetek testvérszervezeteként lehetőségünk van nemzetközileg elfogadott, egységes nyelvezettel íródott állásfoglalásokat, ajánlásokat elérhetővé tenni magyarul az érdeklődő és szakmai közönség számára. 

Tagjaink közül többen letették az amerikai IBLM (International Board of Lifestyle Medicine) által szervezett nemzetközileg elismert vizsgát, és/vagy  elvégezték az eCornell Egyetem Növényi Táplálkozás kurzusát, illetve hazai felsőfokú egészségügyi végzettséggel rendelkeznek. Évek óta tartanak életmódváltó előadásokat, programokat, kurzusokat és táborokat szerveznek, illetve  podcasteket vezetnek."

https://eletmodorvostan.hu/

________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

MAGYARORSZÁG SZABADIDŐSPORT-ESEMÉNYSZERVEZŐI, EGYESÜLJETEK!

Hazánkban egyre nő az amatőr sportolók száma, egyre több színvonalas rendezvényen nyílik lehetőségünk a szabadidőnket aktívan, sportolva eltölteni. Csak félmaratonból közel 150-et rendeznek évente, nem beszélve a többi, szintén rendkívül népszerű mozgásformáról. De hogy pontosan milyen nagyságrendről beszélünk, mind a résztvevők, mind pedig az események számát illetően – azt egyelőre legfeljebb megbecsülni tudjuk.

Meggyőződésünk, hogy a szabadidősport-események egyre növekvő száma szinte követelte egy olyan érdekvédelmi és képviseleti szerv megalakulását, amely összefogja ezen rendezvények szervezőit és hatékonyan lép fel közös érdekeik érvényesítése céljából.

SZÖVETSÉGÜNKET, 2019 MÁRCIUSÁBAN 27 LELKES SZABADIDŐSPORT-ESEMÉNYSZERVEZŐ HIÁNYPÓTLÓ SZÁNDÉKKAL HOZTA LÉTRE,
A KÖVETKEZŐ CÉLOKAT TŰZVE ZÁSZLAJUKRA:

  • folyamatos kapcsolattartás hazánk szabadidősport-eseményszervezői között, az őket érintő problémák együttes megoldása érdekében
  • erőteljes és hatékony érdekvédelem a döntéshozó szervek irányába a szabadidősport támogatása tekintetében,
  • szakmai iránymutatás a rendezvényszervezés területén,
  • tagjaink számára exkluzív éves eseménynaptár nyilvántartása, folyamatos frissítése és közzététele a benne szereplő rendezvények minél hatékonyabb összehangolása mellett,
  • szakmai konferenciák, megbeszélések szervezése, amelyen nemzetközi partnerek előadásaiból is tanulhatnak a résztvevők,
  • Magyarországon egyedülálló módon naprakész statisztikai adatbázis vezetése a hazai szabadidősport-eseményekkel kapcsolatban, mindenekelőtt az azokon résztvevők létszámáról, sportágankénti bontásban. 

Bővebb információ: https://szeosz.hu/

________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

ALLRYS - EGÉSZSÉGES ENERGIA - Természetes alapanyagokból

Minden sportmozgás a nyugalminál jóval komolyabb energiaigénnyel jár. Ezt az igényt a szervezet saját raktárai – leginkább a szénhidrát és zsír – egy ideig kielégítik.

Megfelelő frissítés nélkül viszont a teljesítmény már egy órányi mozgás után is visszaeshet, míg optimális frissítéssel a teljesítmény órákon át fenntartható.

Az ALLRYS célja az volt, hogy a sportolók az energiapótlást kizárólag természetes alapanyagokból oldják meg, ezáltal ne okozzon nekik kellemetlen emésztőrendszeri problémát.

Termékeink magyar fejlesztésű és gyártású, sportolók és táplálkozási szakemberek bevonásával fejlesztett funkcionális élelmiszerek. Nem táplálékkiegészítő!

Az összetevőkről röviden

A termékcsalád alapja a főtt és visszahűtött rizs (rezisztens keményítő). A hozzáadott organikus élelmianyagok velük szinergiában hatnak, támogatják a vércukorszint stabilitását.

Minden ALLRYS termék vegán, tej-, tojás-, glutén-, kukorica-, szója-, és olajos magvaktól mentes. Használatukat sportolás előtt vagy közben ajánljuk!

Négy fantasztikus íz, négy eltérő funkcióval!

  • ÁFONYÁS-RIBIZLIS ALLRYS (magas antioxidáns tartalommal) https://allrys.hu/vital-power/

Miért fontos ez? Az erőteljes gyakorlatok, intenzív sport megnöveli a szabadgyökök számát. Ez felelős az izomsérülésért, a fájdalomért, az ödémáért, az edzés utáni gyengeségért. Az antioxidánsok megkötik a szabadgyököket, közömbösítik azokat.

  • DATOLYÁS-MATCHÁS ALLRYS (természetes koffeinnel) https://allrys.hu/endless-motion/

A zöld tea ( matcha) hatásmechanizmusa teljesen más, mint a hétköznapokban ismert koffeiné (pl: cola, kávé). Utóbbiak ugyan hirtelen felpörgetnek, de mindezt egy erőteljes zuhanás követi. A matcha pont ezt az állapotot segít elkerülni, ugyanis lassítja a koffein felszabadulását a véráramban, ezáltal hosszan tartó energiát biztosítanak a hirtelen dózis helyett.

  • PARADICSOMOS ALLRYS (az elektrolitpótlásban segít) https://allrys.hu/spark-ignites/

Az izzadsággal fontos ionokat veszít a szervezetünk. Pótlásuk különösen fontos, hiszen hatással vannak – többek között – az izmok működésére, a koncentrációra, és a vízháztartásra is. A paradicsom, a bazsalikom és a fekete nádmelasz jó nyomelem és ásványi só források.

  • KURKUMÁS-GYÖMBÉRES ALLRYS (az izmok és a gyomor barátja) https://allrys.hu/active-strength/

A szervezet megerőltetésének és sérülések hatására gyulladásos folyamatok alakulhatnak ki a testünkben. Ennek van hasznos funkciója is a sérülések kezelésénél, mert meggyógyítja a károsodott szöveteket. Ugyanakkor a gyulladás problémát is okoz, mivel másodlagos izom károsodást idézhet elő, káros élettani folyamatokat indíthat.

További információ

Weboldalunkon és social media felületeinken nagyon sok hasznos tartalom olvasható!

Weboldal: https://allrys.hu

Facebook: @allrysenergy

Instagram: @allrysenergy