Dr. Szabóné Szalkai Enikő vagyok, matematika – fizika – informatika szakos középiskolai tanár, két felnőtt gyerek anyja és két óvodás fiú nagyanyja. 64. évemet taposom.
Vidéki gyerekként sokat gyalogoltam, bicikliztem, fociztam, futkostam, de semmilyen rendszeres sporttevékenységet nem végeztem. A testnevelés órákon szerettem az atlétikát, a labdajátékokat, de a szertornával nem voltam jóban. Az egyetemi évek után Debrecenben maradtam, 40 éve tanítok a DSzC Péchy Mihály Építőipari Technikumban. Gyalog járok dolgozni, sokat lépcsőzöm, az órákon sem ülök általában, így sokáig nem éreztem a rendszeres sport hiányát. 50 felé közeledve felkúszott rám néhány kiló, de ez nem tűnt fel az unokákkal való intenzív futkározásokig. A TV-ben szerettem nézni a sportközvetítéseket, többek között a futást is. Mégis amikor 3 évvel ezelőtt a férjem azzal állt elő, hogy elkezd futni, beöltözött futóruhába, kinevettem. Aztán láttam, hogy egyre fittebb, jobban érzi magát. Döbbenten konstatáltam, hogy a téli hideg, a hó sem töri meg a lendületét.
Egy év telt el így, míg rávettem magam arra, hogy próbáljam ki én is. Alig két éve, 2019. augusztus végén volt az első akció: az erdei macisajton 100 méter futás és 200 méter gyaloglás váltakozásával haladtam, de ő szorgalmasan jött velem és biztatott. Hetente háromszor kimentünk, az arányt a futás felé eltolva, így három hét múlva megvolt az első egybefüggő futással megtett kilométer, a november eleji születésnapomra pedig már 3 kilométerrel ajándékoztam meg magam. Ezt a szintet tartottam stabilan egy hónapon át, aztán hidegnek éreztem az időt, leálltam. Amikor március közepén újra elindulhattam volna, jött a karantén, nem mertem kimenni otthonról, maradt a futópadozás, amit nem igazán élveztem. Május elején merészkedtem ki az erdőbe, akkor sikerült rögtön 5 kilométer.
A Mozaik Med Közösséggel 2019 novemberében ismerkedtem meg, amikor a férjem elvitt magával egy közösségépítő bowlingozásra. Nagyszerű élmény volt! Úgy viselkedtek velem, mintha már régóta ismernénk egymást, jó hangulatban telt az este. Kevésnek éreztem magam ahhoz, hogy az edzésekre elmenjek, de a 100. debreceni Közösségi Futás kihagyhatatlan volt. Olyan hatást gyakorolt rám az az este, hogy azóta csak rendkívüli esetben maradok távol. Folyamatosan rengeteg biztatást kapok, megtanultam a bemelegítést, a levezető nyújtást.
Megnyugtató a szakszerű edzői és orvosi támogatás.
Olyan dolgok részese voltam a közösség jóvoltából, amire legmerészebb álmomban sem gondoltam: a tokaji hegyi futás, a Tisza-tó körül biciklizése. A szabadidős rendezvények is az összetartozás élményét nyújtják. Jelenleg hetente háromszor 8 km-t futok, ezt a távot szeretném ebben az évben 10 km-ig emelni. Versenyen még nem vettem részt, mert az időeredményemen még van mit javítani. A célom az, hogy megőrizzem a fittségemet, megfelelő maradjon az állóképességem, aktív nyugdíjas éveket élhessek. Közel 62 évesen kezdtem a futást, de életformámmá vált, a nyári kánikula, a téli hideg, a hóesés sem tart vissza.
Úgy gondolom, minden futva megtett lépés egy jobb életminőség felé vezet.
Mellékhatásként ledobtam 11 kg felesleget. Testi-lelki átalakulásomat a környezetemben lévők – kollégák és diákok egyaránt – elismerően nyugtázzák. Sohasem késő elkezdeni, kitartónak kell lenni. És nem árt, ha egy támogató közösség van mögöttünk!
