Gyurcsán Gábor vagyok és egy informatikai vállalkozást vezetek, ami azzal jár, hogy elég sokat ülök monitor előtt. 
A középiskolában és a főiskola alatt és után is kosárlabdáztam, bár nem a legmagasabb szinteken, de arra tökéletes volt, hogy rendszeresen sportoljak. Főiskola alatt több sportágba is belekóstoltam, úsztam, teniszeztem, sőt elég sokat fallabdáztam is egy időben. Valahogy a futás viszont mindig taszított, a tesi órákon a legjobban a Cooper-teszteket utáltam.
Majd jöttek a gyerkőcök szépen sorban, így egyre kevesebbet foglalkoztam magammal, munka, család…tudjátok. Az állandó, jól bevált kifogások.
2014. év elején egy üzleti útra mentem, ami közvetlenül a karácsonyi kaja-dömping után volt és meg kell valljam, az út során meg is kóstoltunk minden finomságot, amit csak tudtunk. Miután hazaértem, elértem a legmagasabb súlyomat, 2014. január 11-én 107 kg-ot mutatott a mérleg. Igazából ez nem olyan sok, csak az én magasságomhoz képest az. Itt jött a belső (és külső) kényszer, valamit muszáj tennem. 2014 tavaszán elhatároztam, hogy valamit sportolnom kell, mert ez így nem oké, így először bringázni indultam el néhányszor.
Jó volt, jó volt, de nem az igazi. Sokat mentem, sokat tekertem, nyilván egyedül, de valami nem volt kerek. Aztán 1-2 ismerősöm tanácsolta, hogy próbálkozzak a futással. Na, hát erre mondtam azt, hogy biztosan nem! Aztán elmentem egyszer-kétszer edzőterembe, de az sem az én világom, így mégiscsak az maradt, hogy nézzük ezt a futás-témát. Akkoriban közel laktunk a Bujtosi-tóhoz, a feleségem is a futásra bíztatott, így hát irány a bujtosi kör. Elsőre kétszerre bírtam körbe szenvedni a tavat, de sikerült.
Aztán valahogy néhány nap múlva újra nekifutottam, most már majdnem egy teljes kört kibírtam…és így szépen lassan elkezdtem rendszeresen kocogni. Aminek meg is lett az eredménye, nyilván az étkezésekre is jobban odafigyeltem, de 2014 őszére - egy bő félév alatt - közel 20 kg túlsúlytól szabadultam meg. Valahogy rákaptam a futás ízére, eljutottam 5 km-ig, majd 10 km-ig. Megy ez nekem. De legyen valami tétje, azóta is rendszeresen az ilyen “tétek” miatt készülök valamilyen versenyre. 2014. júniusában kitaláltam, hogy nem úgy van az, ha csinálom, akkor csinálom rendesen, így ősszel irány az akkor még Nike Félmaraton Budapesten. Kerestem a neten egy 12 hetes félmaratoni edzéstervet, kinyomtattam, kiragasztottam a hűtőre és lelkiismeretesen végig csináltam (közel 95%-ban ). Szorgalmasan pipálgattam az edzéseket, még a családi nyaralás sem volt kivétel. Aztán egy összejövetelen találkoztam Somogyi Attilával, aki megpedzegette nekem, hogy felesleges Budapestre menni félmaratonért, hiszen szeptemberben került sor az I. Vidor Félmaratonra. Így be is neveztem, hazai verseny legyen az első. A verseny előtti utolsó edzések annyira borzasztóan mentek, hogy totál elkeseredtem, még a 2:30-as eredmény is távolinak tűnt. Mindenesetre odaálltam a rajthoz és 1:59:53 időeredménnyel megcsináltam életem első félmaratoni távját egy bő fél éves futótapasztalattal.
Azóta rengeteg versenyen vettem részt, az országban nagyon sok helyen megfordultam, ahová a feleségem és a gyerekek is rendszeresen elkísértek, ezúton is 1000 hála nekik Igazi szenvedélyemmé vált a futás. Jelenleg heti 2-3-4 alkalommal edzek, attól függően, hogy hogy tartja kedvem.
Miután néhány éve közelebb költöztünk a Sóstói-erdőhöz, adta magát az erdei futás. Sokat futottam arra és ott lettem figyelmes a sok piros pólós futóra. Kíváncsi voltam, így SK Renivel “kipróbáltuk” az egyik közösségi futást. Bevallom, fura volt, mert én a korábbi években - és azóta is sokszor - egyedül, zenével a fülemben futok, a nagy társaságban való futás kicsit komfortzónán kívüli volt.
Azóta viszont szerves része lett az életemnek a Mozaik Med, a Nyíregyházi Futófesztivál szervezésén keresztül is, a Közösségi Futások és a korábbi hivatalos edzések. Nagyon sok új barátra tehettem szert az elmúlt néhány évben, első UltraBalaton a MM csapattal, aztán számos UB, UTT, satöbb-satöbbi.
Az elmúlt néhány évben átváltottam a "minél több versenyen részt veszek”-ről a "kinézek egy-egy nagyobb falatnak tűnő versenyt és felkészülök arra”. Így bő 6-7 év alatt eljutottam a 0-ról (sőt a futás utálatától) odáig, hogy már 4 maratont lefutottam és idén a szintén MM-es Valcsák Attila unszolására körbefutottuk a Tisza-tavat egyéniben (itt is köszi még egyszer a közös felkészülést Ati). Erre nagyon büszke vagyok, mert nem gondoltam volna magamról, hogy képes vagyok rá. Az elmúlt évek alatt a futás már az életem része lett, amikor 1-2 hét kényszerpihenő miatt nem futhatok, akkor érzem agyban - és persze testben is -, hogy mennem kellene. Kiengedhetem a fáradt gőzt, sőt olykor tök jó gondolatok is bevillannak futás közben. Mindamellett, hogy a súlyomat is szinten tudom tartani, ami nekem nem kis matek, mert én azon szerencsétlenek közé tartozom, aki ha azt enne és akkor, amit és amikor akar, akkor már Jabbához hasonlítana.
Valamint aminek külön örülök, az az, hogy a gyerekeimben is sikerült elültetni a sport iránti szenvedélyt, a karate, kosárlabda, torna mellett néha még futnak is.
Az interjú bónusz kérdése az volt, hogy van-e vicces sztorim a futással kapcsolatban? Nos van. A már megszokott UB és UTT csapat tudja, hogy ha én ott vagyok, akkor vagy eltévedünk (elhagynak az úton a csapattársak, miközben én a verejtékem adom a csapatért ) és/vagy szénné ázok a szakaszaimon. Nem tudom, hogy ez miért van így, de így készüljön mindenki, mert az UB-n idén is rajthoz állunk a MM csapattal! 
.jpg)
