mozaikmed.hu - 2020-11-11 10:10

A futóedző szóról automatikusan az jut eszünkbe, hogy „aki írja az edzéstervet”. Igen, valóban ő állítja össze a sportprogramot, és ez nagyon fontos eleme egy futó fejlődésének, de korántsem merül ki ennyiben az edző szerepe. Mit tehet még tanítványáért egy edző?

A futóedző feladata igazából nem is az edzésterv megírásával kezdődik. Feltételezve, hogy már ismerik egymást a sportolóval, először is közösen meg kell határozniuk a célt. Ez nem is olyan egyszerű, mint ahogy elsőre hangzik! Olyan feladat elé kell állítani a futót, ami fejlődést igényel, ami kihívást jelent, ami motiválja mind a sportolót, mind az edzőt, és – nézzük a másik oldalt – aminek van realitása. Optimális esetben a cél egyetlen verseny. (Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az adott szezonban egy versenyen kell csak elindulni, hanem azt, hogy a hatékonyság érdekében célszerű rögzíteni a „főversenyt”.) Egy másik lehetőség, hogy egy évre több célversenyt is meghatározunk, de ezek a különböző versenyszezonokra esnek, például tavasszal egy félmaraton, ősszel egy 10k.

A következő – egész éven átívelő – fázis persze tényleg az, hogy az edző összeállítja az edzéstervet. És ezzel nem áll meg a feladatok sora.

Ideális esetben az edző résztvesz tanítványa edzésein. Ha nem is mindegyiken tud jelen lenni, az jó, ha látja a résztávos edzéseket, illetve az sem árt, ha időről időre megnézi, hogyan mozog sportolója a könnyű, regenerációt szolgáló edzéseken. Sokat elmond ez is. Itt visszakanyarodhatunk kicsit a korábbi, túledzettséggel foglalkozó cikkünkhöz. A sportoló edzéseredményeiből, de gyakran már a futóstílusából látszik, ha nem pihen eleget. Erre az edzőnek azonnal reagálnia kell az edzésterv módosításával. Sőt, nem csak erre. Rengeteg tényező van, amit figyelve változtatni kell a fejben elképzelt további edzésprogramon: több gyorsító edzés, több állóképességi edzés, kevesebb edzés, egy adott izomcsoport erősítése, a futómozgás valamely elemének javítása, csak hogy néhány példát említsünk.

Apropó, futómozgás: nyilvánvaló, hogy – a fent említett visszacsatolás mellett – ehhez kapcsolódik a legfontosabb elem, ami hiányzik egy, az internetről letöltött edzéstervből. Előfordul, hogy azokban is szerepelnek futóiskola-gyakorlatok (például magastérdemelés, indiánszökdelés), de ha nem ellenőrzi szakember a végrehajtás minőségét, akkor többet árthat a dolog, mint amennyit használ. Természetesen nagy gyakorlattal rendelkezők egyedül is tudják kivitelezni ezeket a feladatokat, de kezdetben mindenképpen szükséges a kívülről szemlélő edző. Mint ahogy ahhoz is, hogy észrevegye, mely gyakorlatokra van leginkább igény. Ezáltal az edzőnek a sérülések megelőzésében is kulcsszerepe van.

Csekélynek tűnhet az edző ráhatása a futó lelki, mentális felkészülésére, pedig nagyon nem az. Az edző feladata tanítványának motiválása egy-egy hullámvölgybe kerülés esetén (ami elkerülhetetlen), segítségnyújtás a vereségek feldolgozásában, a győzelmek helyén kezelésében, sérüléseken való túllendülésben.  Meg kell tanítania koncentrálni a tanítványát, beszélgetniük kell a következő versenyről – a taktika összerakásán túl is. Továbbá ide tartozik, hogy a megfelelő pillanatban le kell higgasztania a sportolót: ha túl sokat akar, túl hirtelen. Egyik hétről a másikra sokkal több edzés, kétszer annyi heti kilométerszám, többféle keresztedzés, minden héten verseny. Egy dolog biztos: a fejlődéshez elengedhetetlen az edző és a tanítvány közötti kölcsönös bizalom.

Tehát amatőr futóként is – kicsit komolyabb célokkal a futásban – érdemes meggondolni egy szakmailag hiteles edző felkeresését. Ha csak egy-két szezonban dolgozunk is együtt, sokat tanulhatunk tőle, amit aztán önállóan is kamatoztathatunk, hogy kedvenc hobbinkban hatékonyabban fejlődjünk és terveinket megvalósítsuk.

Detti, Mozaik Med futóedző